Káposztás lepény

2019.09.05

A Nagymamámtól tanultam ezt a receptet. Persze Ő mindig érzéssel készítette, de egyszer megkértem, hogy legalább nagyjából írjuk le az arányokat. Szerencse, hogy leírtam és ez a receptet, hagyományt tovább tudom vinni.

Hozzávalók:

Tészta:

30 dkg liszt

1 db tojás

1 evőkanál zsír

pici víz, amennyit felvesz

csipet só

Töltelék:

egy közepes nagyságú káposzta fele 

tejföl

Elkészítés:

A káposztát apró kockákra vágjuk (használhatunk aprítógépet is), megsózzuk 2 evőkanál sóval. 

Hagyjuk kicsit állni, majd kissé csavarjuk ki. Kevés olajon kezdjük el sütni, közben folyamatosan kevergessük. (Ez egy kicsit hosszadalmasabb folyamat) Akkor lesz jó a káposzta, ha sárgás-barnás színt kap (kb. 15 perc). Amíg hűl a káposzta, készítsük el a tésztát. 

A tészta hozzávalóit gyúrjuk össze, pici vizet tegyünk hozzá, hogy összeálljon a tészta. Osszuk 2 részre a tésztát, majd az egyiket nyújtsuk ki olyan hosszúra, mint a tepsi hossza. A tészta hosszabbik felére kanalazzuk a sült káposztát és tegyünk rá pár kanál tejfölt. Hajtsuk rá az üres tészta részt.

GyorsanSüti: Káposztás lepény
GyorsanSüti: Káposztás lepény

Végezzük el ugyanezt a folyamatot a másik tésztával és helyezzük mindkettőt sütőpapírral bélelt tepsibe, szorosan egymás mellé. A tésztát nagyjából vágjuk fel szeletekre, ez azért fontos, mert sütés után ropogós lesz és így könnyen lehet majd szeletelni. Végül kenjük meg a tetejét tejföllel.

Előmelegített sütőben, 180 fokon, 25-30 percig süssük, míg a tejföl aranybarna lesz.

Fogyasszuk tejföllel.

Gyors sütést kívánok!

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el